A gyermek

Semmilyen korszaknak nincs hozzá joga, hogy saját képére, az élet általa megállapított alapelvei szerint formálja gyermekeit, annak érdekében, hogy újra ezek révén illeszkedjenek bele a korba. A gyermekek annak a világnak a követei, amely folytonosan megújuló életeket küld le a maga örökké ifjú voltából a Földre, mert nem tudja nézni, hogy a Föld lakói hogyan esnek áldozatul a lelki halálnak, a belső mozdulatlanságnak. Aki egy magasabbrendű világ hírnökét köszönti minden gyermekben, kik nemrég - mielőtt földi "öltözékben" idelent megjelentek volna - még odafönt tartózkodtak, az leveti magáról annak az iskolamesternek a gőgjét, aki az élet fennálló berendezkedéseinek kényszerzubbonyába szeretné belenevelni a fiatal lényt, és úgy szeretné formálni, hogy a csődbejutott korszak hivatásbeli és hitbéli hagyományaiba belenyugvó polgár, és azok örököse legyen csupán. Megsejti majd a gyermeki test végtagjainak örömteli mozgásában a köröket rovó bolygók lendítő erejének utórezgéseit, a bolygókét, melyeknek mennyei körtáncából szállott alá a szellem, amely itt a testben gyönyörködik.(Részlet Rudolf Meyer A gyermek c. könyvéből)